Hogyan lettem (több, mint) babysitter?
Dancs Nikolett vagyok, óvodapedagógus.
A tanulmányaim és a munkám során megannyi ismeretre és tapasztalatra tettem szert. Megtanultam, hogy miképpen fejleszthetőek és fejlesztendőek az óvodáskorú gyermekek világról alkotott ismeretei, hogy miben is áll a nevelő kötelessége és felelőssége.-
Munkám során a legfontosabb, hogy gyermeke számára biztosított legyen:
Hogyan lehetek az Ön gyermekének babysittere?
Fontosnak tartom, hogy már a gyermekfelügyelet korai szakaszában, még az ismerkedés előtt, ezen a fórumon is elhangozzon néhány alapvető gondolat a részemről.
Ezáltal Ön már most betekintést nyerhet a babyszitterkedés folyamatába!
- 1
Megismerkedés a családdal
Minden egyes gyermekfelügyeletet ismerkedés előz meg. Ismerkedés egymással, a családdal és végső soron velem. Ez leginkább hosszas beszélgetésben,valamint a gyermekkel való együttjátszásban, ismerkedésben merül ki.
Ez az alkalom jelenthet akár több órát is, ilyenkor a teljes figyelmemet és időmet a családnak szentelem, óradíjat nem számolok fel.Fontos megemlítenem, hogy ez talán a legérzékenyebb szakasza a babyszitterkedésnek. Ekkor nem csak a szülőkkel kell egymást megismernünk, de a gyermekkel is szimpatikussá kell, hogy váljunk egymás számára. A szakasz ezen két aspektusa nem választható el élesen egymástól, erre vonatkozóan nem léteznek “szabályok”.
Azonban az ismerkedést és az igényfelmérést megkönnyítve létrehoztam egy Anamnézis lapot, ezzel a gyermek aktuális “állapotát” és a velem szemben támasztott igényeket is felmérem.Ezáltal nemcsak kiszámíthatóbbá válik a gyermekfelügyelet, a félreértések, “félrenevelések” már ezen korai periódusban is kizárhatóak (mindenkor a család szokásaihoz, megszokott napi rutinjához igazodom), de a felügyeletem alatt álló gyermek összes fejlettségi felmérése, rajza és munkája külön névvel ellátott mappába kerül. Ez a későbbiekben lényegesnek bizonyul.
- 2
Megállapodás
A babyszitterkedés következő fázisában, amennyiben igény van mindhárom fél részéről a segítségemre (gyermek – szülők – babyszitter), a szülők adatait (telefonszám, munkahelyi elérhetőség, e-mail cím) rögzítem, valamint a gyermeket alaposabban felmérem.
Néhányat említve:
- önkiszolgálása,
- érzelmi élete,
- gondolkodása,
- figyelme,
- különböző területek fejlettsége (pl. ének-zene területén: zene iránti fogékonysága, egyenletes mérő és a ritmusérzék megléte).
Ez szintén “alapozást” jelent a későbbiekre nézve:
Már tudjuk, hogy honnan indulunk! - 3
A gyermekfelügyelet szakasza
Elkezdődik a babyszitterkedés. Ezen ciklus kifejtésekor több minden el kell, hogy hangozzon.
Talán az első, és legfontosabb, hogy: a gyermekfelügyeletem alatt állók foglalkozásokon vesznek részt.
Ennek alapvető arculatát mindig az aktuális, a szóban forgó évszak, ünnep, alkalom, hagyomány, szokás határozza meg. Ezt követően az aktuális tevékenységet (ének-zene, mese-vers, környezeti nevelés, matematikai nevelés, mozgás, vizuális nevelés) életkornak megfelelően differenciálom. Itt olyan kérdéseknek és problémáknak kell megfelelni, mint például, a megfelelő feladatadás, vagy a segítségnyújtás. Engedje meg, hogy egy példával világítsam meg: pedagógiailag kifogásolható, ha egy 3 éves gyermektől önálló, vonal mentén történő vágást, valamint önálló ragasztóhasználatot várok el.
A foglalkozások típusait (fent említett öt fajta) egyenlő arányban valósítom meg (függetlenül a gyermekfelügyelet gyakoriságától), egyiket sem részesítem előnyben. Az átláthatóság és az érthetőség kedvéért megosztom Önnel az öt tevékenységtípus néhány pedagógiai elgondolását.
Azt gondolom, hogy ezen elképzelések egy azon, és a legfontosabb célt szolgálják:
Egy harmonikus kapcsolat kialakítása a gyermekért, a gyermek érdekében.
Olvassa el cikkeimet!
Referenciáimból:
-
A legnehezebb pillanatban a legnagyobb segítséget kaptuk Nikitől. Profi hozzáállás, modern gondolkodás. Mindenkinek bátran tudjuk ajánlani. Ő tényleg sokkal több, mint babysitter. Köszönjük, Roland nevében is.
Bíró András -
Habitusa, lelki alkata nyugodt, szeretettel teli érzelmi légkört teremt, melyben jól érezheti magát gyerek és felnőtt egyaránt.
Kapcsolata a gyerekekkel és a felnőttekkel egyaránt szereteten és tiszteleten alapul.Monoriné Bartha Dóragyakorlatvezető óvodapedagógus -
Nikit a két hét alatt megszerette a Mókus csoport. Nagyon lelkes, szorgalmas és gyermekszerető.
Odaadó figyelemmel, felkészültséggel rendelkezik.Takácsné Heilig Ildikógyakorlatvezető óvodapedagógus